SAJTÓVISSZHANG

 

Nekünk is van kamarazenekarunk, nekünk is van zongoristánk, nemcsak az angoloknak: egy nappal az Academy of St.Martin-in-the-Fields zenekar és Murray Perahia közös fellépése után jólesett tapasztalni, hogy a magyar zenehallgatónak aligha kell szégyellnie a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok és két szólistája, Kemenes András és Gyöngyössy Zoltán színvonalát.
A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok nem az agyonjátszott slágerdarabokat verklizik tovább, hanem kevéssé ismert érdekességeket kutatnak fel; eloadásuk, miközben a legmagasabb szintu professzionalizmusról tanúskodik, mentes mindenfajta üzemszeru megszokástól, rutintól. Kitunoen elokészített, lelkiismeretesen kidolgozott és mégis spontán produkció volt az övék – és ami engem illet, számomra nagyobb élvezetet nyújtott, mint elozo este a világhíru kamarazenekar játéka.

Csengery Kristóf

 

A Magyar Rádióban rögzítették a Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok (külföldön használatos nevükön a Budapest Chamber Symphony) azt a 2009-es Haydn-évre szánt ünnepi albumot, melyen két versenymu és egy rendhagyó, hattételes szimfónia eloadása kínál kóstolót az Eszterházán serénykedo mester muvészetébol, s egyszersmind az 1992-es alapítású, ám a szertelen kamaszkoron immár túllépett zenekar dús muvészi erényeibol.
A két versenymu, az 1949-ben elokerült A-dúr „Melki” hegeduverseny, valamint a közkedvelt „Rondo all' ungherese”-tétellel záruló D-dúr zongorakoncert kíséroi szerepben mutatja az együttest, s Weiner-Szászék Baráti Kristóf csodaifjúi, s máris ékesen szóló hegedujátékához csakúgy egyenrangú kartársul szegodnek, mint Rohmann Imre élményszeruen formáló, minden ízében intelligens zongorázásához.
A lemez mindhárom számát vezénylo Rohmann Imre vonzó okossága, s a kamaraszimfonikus együttes hangzó pompája a 60-as sorszámú, s az autentikus hagyomány szerint „A szórakozott” melléknévvel felruházott szimfónia meghallgatása során válik végérvényesen és teljes valójában érzékletessé.
Az eredetileg Esterházy Miklós hercegi rezidenciáján bemutatott francia komédia (Regnard: A szórakozott) kíséro, felvonásközi zenéjéül felhasznált, s a bevett négy tételhez még kettot hozzátoldó szimfónia elso perceinek feledékenyt játszó megtorpanásaiban és zavart visszakanyarodásaiban ötösre vizsgázik a zenekar humorérzéke és összjátéka, s hasonló érdemjegy dukál a Prestissimo finálé hegeduhangolást mímelo tréfájáért is.

László Ferenc

 

A CD utolsó musorszámában a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok szólista nélkül mutatkoznak meg. Az Il distratto szimfónia kituno választásnak bizonyul az eropróbához. Olasz barokk muszóval, csupa stravaganza ez a szimfónia, s a kamaraszimfonikusok – amellett, hogy játékuk számos hagyományos erényt mutat fel a tempóválasztás, a hangzás homogenitása és áttetszosége, a technikai biztonság stb. terén – úgyszólván lubickolnak a különleges efektusok nyújtotta lehetoségekben, humorból jelesre vizsgáznak, és a Lamentazione hegeduszólóját is élményszeruen játssza koncertmesterük, Somogyi Péter.

Malina János

 

Aszkétikus vállalkozásnak tekintheto, hogy a Weiner–Szász Kamaraszimfonikusoknak – a BMC Records és a Magyar Rádió koprodukciójában – a Haydn-év tiszteletére kiadott egyik CD-je A Megváltó hét szava a keresztfán címu, minden tekintetben egyedülálló Haydn-kompozícióját tartalmazza.
Kétségtelenül olyan darab, amely – haydni színvonalon, de nem kevesebb, mint nyolc 7-10 perces lassú tételt sorakoztat fel egymás után, zárásképpen egy mindössze két perces gyors tétellel –, próbára teszi a közönség állóképességét. Ha pedig azt is számításba vesszük, hogy a zenekar a hangszerelés szempontjából legkevésbé színes vonósnégyes-változatot játssza, akkor csakugyan elmondhatjuk, hogy az együttes tizenkilencre húzott lapot. Mindennek tetejébe borsózni szokott a hátam az eredetileg vonósnégyesre komponált alkotások vonószenekari adaptációjától, miután nincs az a kituno kamarazenekar, amely ugyanazzal a hajlékonysággal és individuális kisugárzással tudná játszani egy vonósnégyes szólamait, mint négy szólójátékos.
A felvétel már a hangzás változatosságának és gazdagságának szintjén sem hagy hátra kívánnivalót: a hallgatónak eszébe sem jut azon gondolkozni, hogy hiányzik-e ebbol az eloadásból valami. Nem hiányzik. Minden általam eddig hallott interpretáció közül talán ez – a Takács-Nagy Gábor vezényelte – az egyetlen, ahol minden tételváltás egészen új szférába kalauzol. Nagy eloadás.

Malina János

 

A közelmúlt rádiós koncertkínálatának egyik legértékesebb fejezetét képviseli a Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok sorozata, a Muzsikáló Európa. A hangversenyciklus, mint neve is jelzi, minden alkalommal egy-egy nemzeti termésbol válogat, a szerkeszto, Szilágyi Mihály körültekintésének köszönhetoen következetesen érvényesítve azt a szándékot, amely a sokszor hallható muvek helyett a ritkábban felbukkanó értékekre igyekszik felhívni a figyelmet. Értelemszeru, hogy ez a szándék azokon a koncerteken termi a legízesebb gyümölcsöket, amelyek a perifériákon kalandoznak, vagy egy-egy kisebb, csekélyebb nemzetközi érdeklodésre méltatott nem­zet alkotásai között tallóznak.
Az elmúlt hónapokban több hasonlót is hallottunk: kiemelkedoen érdekes volt decemberben a Skandináv est, februárban pedig szintén hézagpótló eseményként hallgattam a belga zeneszerzok muveit bemutató stúdióhangversenyt. A Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok Rohmann Imre vezényletével ezúttal Portugáliába invitálták zenei utazásra az érdeklodoket.
Rohmann Imre kituno betanításában a Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok dús vonóshangzással, feszes, karakteres játékkal és az együttes klasszikus produkcióit mindig bearanyozó elegáns fúvós szólókkal szolgálták a 18. századi portugál alkotások – Seixas, Moreira és Bomtempo egy-egy muvének – sikerét.
A 20. századot egyetlen szerzo képviselte: Joly Braga Santos, akit az utókor a legnagyobb portugál komponistaként tisztel. Magyarországon nem ismerjük muveit, annak a két opuszának alapján azonban, amelyet ezen a koncerten hallottunk, elsorangú muzsikus benyomását kelti. Braga Santos muveit a Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok éppoly igényesen és meggyozoen adták elo, mint a musor klasszikus fejezetét. Juniki Spartakus hegedu- és Molnár Piroska csellójátéka, valamint Sipkay Deborah hárfaszólama a feladat értésérol és komolyan vételérol tanúskodott.

Csengery Kristóf

 

Ha van értelme pénzt osztani azoknak, akik ügyesebben rángatnak elo (ál)indoklásokat arra, miért is kötik össze eltéphetetlen szálak projektjeiket egy jubileummal, nos hát akkor, ha valaki komolyan veszi a feladatot. Komolyan veszi a feladatot és valódi anyagismerettel, kitartó munkával valóban izgalmas és nem közhelyszeru eredményre jut. Ezt tették a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok a Máig ható reneszánsz címu rádiós sorozatukban, illetve annak október 20-án a Rádió 22-es stúdiójában megrendezett 2. koncertjén.
Szilágyi Mihály, az együttes menedzsere és a sorozat musorszerkesztoje a francia reneszánsz egyik emblematikus figurájának, Pierre Ronsard-nak mint a 20. századi (angol és francia) kamarazenekari irodalom és vokális kamarazene fontos ihletojének alakját rajzolta meg a programmal. A hangverseny angol részében Peter Warlock és Lennox Berkeley, második, francia felében pedig Ravel, Honegger, Saint-Saëns és Milhaud muveit vezényelte Oberfrank Péter.
A musor már elso ránézésre elárulja, hogy Ronsard-ban a franciákat (Honeggert is ideszámítva) nehéz megverni. Mindazonáltal éppen az angol darabok felkutatása és eljátszása – hogy ne mondjuk, magyarországi reneszánsza – volt a hangversenyprogram legizgalmasabb oldala.
Feltunt a zenekar szép, homogén hangzása, amely a „süket” stúdió-akusztikában különösen értékes erény. Oberfrank Péter rendkívül rokonszenves módon, minden magamutogatás nélkül, mégis a zene minden ízét kontrollálva vezényelt.

Malina János

 

Záró hangversenyéhez érkezett a Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok sorozata, a Szerenádok szárnyán. Magyarországon ritkák az olyan hangversenyek, amelyek ilyen következetességgel valósítják meg a repertoár tudatos bovítésének törekvését, mind hazai, mind külföldi muvekkel.
A Szerenádok szárnyán a kissé bulvár ízu cím ellenére a legtisztább minoségelv alapján, feltuno találékonysággal válogatott egyrészt a Bartókot és Kodályt követo magyar zeneszerzo-generációk kevés figyelemre méltatott versenymuvei között, másrészt hasonló leleménnyel társította a nemzetközi kamarazenekari termés ritkaságait a magyar darabokkal.
Mindennek eredményeként friss levegoju, felfedezo hangulatú, kontraszt-gazdag koncertek sorát hallottuk, s ez példát mutathat a zeneélet egésze számára. Ráadásul ezek a 22-es stúdióbeli esték soha nem voltak úgynevezett 20. századi musorok. A Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok zenekara és musorszerkesztojük, Szilágyi Mihály, úgy látszik, hisz annak a gondolkodásmódnak az igazában, amely óvakodik a közelmúlt és a jelen zenéjét mero jóindulatból gettóba zárni, inkább vegyíti ezt a termést a barokk, klasszikus és romantikus repertoárral, mert ezt érzi természetesnek.
Hogy a módszer muködik, a sorozat fogadtatása meggyozoen bizonyította.

Csengery Kristóf

 

A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok musorválasztását a ritkaságok, érdekességek és a biztos közönségsikerre számító, közkedvelt kompozíciók jó érzékkel való párosítása jellemzi. Ezúttal is bizonyára joggal hirdette a musorfüzet magyarországi bemutatóként Johann Sebastian oldalági rokona, Johann Bernhard Bach e-moll szvit-jének eloadását. A francia barokk retorikájával és eleganciájával ékes kompozíció mellett Benjamin Britten op.29-es Prelúdium és fúgá-ja is a ritkán, vagy egyáltalán nem hallható ínyencségek sorába tartozik. Pedig ez a - barokkos stílusjátékát egyfajta fanyar, hamisítatlan 20. századi hangvétellel ellenpontozó - pompás darab több figyelemre lenne érdemes.
A zenekar kiváló formában játszott, a vonóshangzás telt és egységes tónusa az intonáció tisztasága, s a tempók a karakterek eltalálása egyaránt kedvezo benyomást keltett.
Bevallom, kissé tartottam a koncert második felétol, mely egy agyonjátszott remekmuvet, Vivaldi Négy évszak-ját ígérte. Aligha értékelhetném méltóbban a szólista Osetchinsky Roman teljesítményét, mint azzal, hogy elmondom: az eloadás egyetlen perce alatt sem unatkoztam. A hegedumuvész az éneklo tiszta hang és virtuozitás eszményének megfeleloen harmonikus élményt nyújtott a hallgatóságnak. A zenekari kíséret a hangfestés eroteljes effektusai és a lendületes, olykor a szokottnál gyorsabb tempók révén vált emlékezetessé.

Farkas Zoltán

 

Húzónevet választani könnyu, de azt a névadó rangján viselni roppant nehéz. A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusoknak, eddig sikerült, pedig nem is egy, hanem két mester tradícióját tuzte zászlajára. Ráadásul ennek a friss diplomás tehetségekbol szervezett együttesnek fél évtizedes fennállása alatt egyfolytában a létéért kellett megküzdenie, noha minden egyes kiállásával, újra meg újra bebizonyítja ország-világ elott, hogy a pályára való. (Ellentétben bizonyos, alkalmakra összeverodo fantomzenekarokkal, amelyek olykor igen választékos helyszíneken, rendkívül bokezu szponzorokkal a hátuk mögött állnak ki gyanútlan közönségük elé, s szégyenletes színvonalon adnak elo jobb sorsra érdemes remekmuveket.)
A nemes muzsika tolmácsolásának semmihez nem fogható öröme sugárzott a Zeneakadémia pódiumáról, amikor farsangi mulatságként az Esterházyak udvari zenemesterének egyik pompás vígoperáját, az Aki hutlen, pórul jár-t mutatták be Weiner-Szászék, szerencsés kézzel összeválogatott nemzetközi énekesgárdával és Mathis Dulack vezényletével. Kelendo árucikk-e a zenepiacon egy Haydn-opera manapság? A válasz egyértelmu igen. Ilyen színvonalú megvalósításban, ilyen magával ragadó hangulatú produkcióban életre kelteni egy méltatlanul mellozött remekmuvet, mondhatom, felvillanyozó élmény mind a muvészeknek, mind a közönségnek. Weiner-Szászék farsangi mulatsága az évad kiemelkedo eseménye.

Kerényi Mária

 

Az utóbbi években tudatosan elonyben részesítettem a Weiner-Szász kamarazenekart, ha Magyarországra kaptam meghívást.
Kötelességemnek éreztem zenei tanításommal, pályafutásom tapasztalataival támogatni e fiatal zenekart, mert tagjai jól felkészültek, tehetségesek és - ami szerintem a leglényegesebb zenei alapfeltétel és érték: örömmel muzsikálnak.
Mindennek a „joie de jeu” az alapja, értéke és lényege, mozgató ereje – minden muvészetnek ez a lelke.
És ez a Weiner-Szász kamarazenekar egyik legjellemzobb adottsága.

Végh Sándor
Mozarteum, Salzburg